Köszöntünk a SmartHomeExpon! – Smartopert

Az okosotthonok piaca hatalmas lendülettel fejlődik, rengeteg új eszköz és megoldás kerül minden évben “okosotthon” eszköz” néven forgalomba. A választás nem egyszerű, főleg annak tudatában, hogy az otthonunkban nem 2-3 évre tervezünk, az ott működő eszközöknek és rendszereknek hosszú távon, megbízhatóan kell működniük. Egy olyan piacon, ahol 3-5 évente változnak meg gyökeresen a megoldások és tárulnak fel új lehetőségek, ahol a három éve vásárolt, nem megfelelően kiválasztott eszköz már elavultnak számít, ott alapos mérlegelés után lehetséges csak 10-20 évre döntést hozni. Láttunk már erre példát, hiszen a 90-es években a számítógépek, majd a 2010-es években a telefonok produkáltak hasonló fejlődési ívet, azonban a különbség is látszik. Míg a telefonok és számítógépek esetében 1-1 eszközről beszéltünk és a költségek is összevethetőek a havi fizetésünk nagyságával, addig az otthonunk esetén nagyságrendekkel nagyobb összegekről beszélünk, így a rossz döntéssel járó kockázat is magasabb.

Bár a legtöbb felhasználó próbál mindent megtenni azért, hogy jó döntést hozzon, mégis sok esetben csalódik a végén. Miért?

  • Nem tudja, pontosan milyen szempontokat kell figyelembe vennie, amikor meghatározta, milyen funkciókat szeretne
  • Nem tudja, hogy mi a megfelelő megoldás a megvalósítására
  • Nem tudja, hogy milyen „mellékhatásai” vannak egy adott funkciónak
  • Nem tudja, hogy kitől kérjen segítséget
  • Nem tudja, hogy ezeket nem tudja, és azt hiszi, hogy minden rendben lesz

Az okosotthon célja, hogy annak lakóinak megkönnyítse az életét, viszont ez nem mindig olyan egyszerű feladat. A lakásunk – főleg, ha utólag okosítunk – rendelkezik bizonyos adottságokkal, vannak benne berendezési tárgyak és különféle eszközök, ráadásul általában többen lakunk benne, és bizony előfordul, hogy mindenkinek mások az igényei a háztartáson belül is. Az okosotthonnak mindezeket figyelembe kell vennie. Éppen ezért nincs olyan megoldás, ami mindenkinek egyformán jó, és ezért nem szabad egy kész megoldást csak úgy „levenni a polcról”, hiszen, ha nem a saját igényeink alapján építették fel, nagy eséllyel nem is fog a mi elvárásaink szerint működni. Természetesen általános automatizálásokat kereshet, de a végén rá kell szabni, hogy az kényelmét, biztonságát vegye figyelembe és neki megfelelően tudjon energiát (és pénzt) megtakarítani.

Az ideális okosotthon kényelmes, hiszen a lakók igényei szerint van kialakítva. Mivel az egyéni igények idővel változhatnak (pl. gyerek születése, otthoni munkavégzés, idős hozzátartozók ápolása), egy jól megtervezett okosotthon rugalmasan változtatható, amikor a felhasználói igények változnak.

Egy jól beállított okosotthon hatékony és környezetbarát energiaellátással rendelkezik. A környezeti paraméterek (hőmérséklet, páratartalom) követésével, valamint a hűtés, fűtés, árnyékolás és világítás optimalizálásával az energiafelhasználás minimalizálható.

Az okosotthonunkat bármikor tudjuk monitorozni, a regisztrált adatok alapján a rendszer automatán tudja tenni a dolgát, de mi is be tudunk avatkozni, ha szeretnénk.

Egy jól behangolt okosotthon úgy végzi el az automatikus feladatokat, hogy számunkra észrevétlen maradjon. Az okosotthon minden esetben egy plusz élményt ad, és segítséget nyújt. Nem rombolja le az értékét (az alapfunkcióját) annak az eszköznek vagy folyamatnak, amit automatizáltunk, bármi is történjen. (Egy villanykapcsoló mindig villanykapcsoló kell, hogy maradjon az okosotthonban is, akkor is fel kell tudnunk kapcsolni a lámpát, ha nincs internet otthon.)

Előfordul, hogy bár otthon van internet, de a kiszolgáló szerver és a lakóhelyünk között akadozik jel, így nem működnek a funkciók, ezért fontos, hogy olyan eszközökből álljon az okosotthonunk, amelyek internet szolgáltatás nélkül is el tudják látni feladatukat.

Ahhoz, hogy tényleg ideális okosotthont tudjunk kialakítani, fontos, hogy az okosotthon tervezés a kezdetektől megfelelő kezekben legyen. Az okosotthon projekt sikerességének kulcsa, hogy mind a felhasználó, mind a szakember rendelkezzen a számára szükséges információkkal és tudással.

“Nem okosotthon rendszert, hanem telepítőt választasz. A telepítő szaktudása, a megrendelő valós igényeinek ismerete, valamint a telepítő és a megrendelő közötti szinergia határozza meg, hogy az okosotthon valóban a megrendelő igényeire lesz-e szabva.”

A Smartopert Kft. 2019-ben alakult azzal a céllal, hogy mind a felhasználókat, mind a szakembereket ellássuk azzal a tudással, ami lehetővé teszi, hogy tényleg olyan okosotthonokat alkossanak, amely a lakóinak igényeit szolgálja. Célunk, hogy megismertessük a felhasználókat az okosotthonok adta lehetőségekkel, segítsük őket elindulni a számukra megfelelő okosotthon rendszerek felé, és megtalálják azokat a szakembereket, akikre szükségük van. Ahhoz, hogy a felhasználók elégedettek legyenek, olyan okosotthon telepítőkre van szükség, akik minőségi munkát adnak ki a kezük közül. Célunk, hogy a szakemberek megismerjék a felhasználók elvárásait az okosotthon minőségével kapcsolatban, és iránymutatást kapjanak ahhoz, hogy munkájuk során biztosítani is tudják ezt a minőséget.

Hogyan tudunk ebben segíteni?

A felhasználóknak az OkosotthonGuru tanácsadás keretében az ideális okosotthon célok meghatározásában, az egyes okosotthon megoldások megértésében, az okosotthon eszközök kiválasztásában, az otthonautomatizálási rendszerek közötti választásban a lakás és az igények figyelembevételével, részletes okosotthon tervezésben, a megfelelő telepítő kiválasztásában

Szakembereknek egyére szabott coaching és mentoring tevékenységekkel, online és offline képzésekkel, a Smartopert Club keretein belül támogató szakmai közösség kialakításával, szakmai találkozókkal, szakmai tudástárral valamint teljeskörű minőségbiztosítási szolgáltatásokkal.

Az Okosotthon Konferencia szintén ezt szolgálja. Célunk, hogy a rendezvényen mind a felhasználók, mind a szakemberek számára eljuttassuk azokat az okosotthonokkal kapcsolatos naprakész információkat és érdekességeket, amelyekre szükségük van, és lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a szakemberek szakmai kapcsolatrendszerüket bővíthessék, illetve a felhasználók is megtalálják a számukra megfelelő szakembereket.

Jó otthonokosítást kívánunk a Smartopert Kft. nevében!

Zs. Szabó Kitti & Zsák Péter

Scroll to Top