Fehérvári Dávidot a SmartHub tulajdonosát, a Chameleon nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetőjét kérdeztük
Két évvel ezelőtt jelentős növekedésre számítottatok mind a hazai, mind a külföldi okosotthon piacon, a várakozásaitokhoz képest hogyan alakult az elmúlt két év?
A social listening felmérésekből kiderült, hogy világszinten sokkal többen és sokkal többet beszélnek az okosotthonokról. Ugyanakkor 2019-ben azt prognosztizáltuk, hogy nemcsak a lakossági érdeklődés nő meg a technológia iránt, hanem a nagy társasházi beruházók is elindulnak az okosítás irányába. Ez a számításunk bejött, egyértelműen látszik, hogy bizonyos építtetők elkezdtek komolyan nyitni az okos megoldások felé. Nem bonyolult rendszereket terveznek be a lakásokba, de a beléptetés, a világítás, illetve a fűtésvezérlés mindenképp felkerült az alapvető igények közé. Ugyanakkor a legérdekesebb, amire talán nem is számítottunk, hogy sokkal nagyobb médiaaktivitást váltott ki a téma 2020-ban, mint előtte bármikor. Ha például az Apple vagy bármelyik nagyobb cég bejelent egy újabb fejlesztést, akkor hetekig az okosotthonoktól hangos a net.
A 2019-es terveitek között a nemzetközi piacralépés is szerepelt, ha jól tudom, túlszárnyaltátok a várakozásaitokat ezen a téren, milyen mérföldköveket hagytatok magatok mögött?
Az akkori tervünk az volt, hogy a kapcsolataink révén megpróbálunk megjelenni ahol csak tudunk. Kint voltunk a CES-en (Consumer Electronics Show, a világ legnagyobb technikai kiállítása, amit minden évben Las Vegasban rendeznek meg, a szerk.), majd első magyar cégként sikerült elnyernünk a kanadai DMZ 4 hónapos akcelerátor programját, amely egyébként a világ első számú egyetemi inkubátorprogramja. Ennek eredményeként, a külügyi szolgálat és a HEPA hathatós támogatásának hála most egy luxus társasházban tesztelik a Chameleon eszközöket. Éppen az engedélyeztetési folyamatok zajlanak, és az a terv, hogy a teljes ingatlan Chameleon okoseszközökkel látják el.
A tengerentúlon az okos otthonok piaca óriási? Mi az, amiben a Chameleon újat tudott mutatni, mi győzte meg a kanadai partnereket?
Számukra újdonság volt és nagyon meggyőző érv, hogy a kivitelezési, villanyszerelési munkálatok sokkal egyszerűbbek a Chameleon esetében, mint egy hagyományos okosotthonnál. A másik, ami mellettünk szól, hogy ha már be van szerelve az eszköz, nagyon könnyen bővíthető, nem kell hozzá fúrni-faragni. Ugyanakkor van még egy óriási előnyünk. Startup lévén rugalmasak vagyunk, ha kérnek tőlünk valamit, akkor nem azt mondjuk, hogy nálunk ez nem elérhető, hanem utánanézünk, és megoldjuk. Minden országban más a fájdalompont: Kanadában attól fél a legjobban az építtető, hogy valahol vízkár keletkezik. Erre mi tudtunk ajánlani egy megoldást. A Chameleon ugyanis méri az elfolyt víz mennyiségét, ha valami történtik, akkor a rendszer érzékeli, és képes lezárni a teljes beáramló fővezetéket. A Fülöp-szigeteken, Manilában a földrengésekre kellett valamilyen okos megoldással reagálnunk. A rendszerünk csatlakozik a szeizmográfhoz, és ha egy bizonyos erősség feletti földrengést észlel, akkor azonnal áramtalanít, lezárja a vizet és a gázt. A Chameleon óriási előnye tehát, hogy különböző szenzorokból képes a rendszer információt kinyerni, és ezek alapján reagál az okosotthon.

A Dél-kelet ázsiai régiót említetted, abban a térségben hol és hogyan jelent meg először a Chameleon?
2019-ben a SmartHub egy 10 napos startupoknak szóló üzleti körutat szervezett, Kuala Lumpur és Szingapúr érintésével, amin a Chameleon is részt vett. A külügyi kapcsolatoknak hála, jó üzleti lehetőségek alakultak, vittünk ki eszközt és szerződést kötöttünk alvállalkozókkal is. Jelenleg Malajziában járunk a legelőrébb a nemzetközi piacon, ott építjük a pilot modellt. Hosszú távon tervezünk egy Chameleon irodát, ahonnan stabilan el tudjuk látni a környező országokat.
A 2020-as évben mertetek nagyokat álmodni, mik a rövid illetve hosszú távú céljaitok?
Rövid távon a kanadai projekt lebeg a szemünk előtt, és emellett még több országba szeretnénk projekt alapon kijutni. 11 ország külgazdasági attaséjával vettük fel eddig a kapcsolatot, Norvégiától Kolumbiáig, bizakodók vagyunk ezen a téren. A középtávú terveink között szerepel egy olyan disztribúciós hálózat, amely lehetővé teszi, hogy ne csak projekt alapon tudjunk megrendeléseket teljesíteni. Ehhez a tavalyi évben összeállítottunk egy nagyon komplex anyagot, ez alapján világos milyen lépések mentén tudunk bevonni egy külföldi partnert, teszem azt egy villanyszerelő céget. Tehát a célunk az, hogy a kiemelt országokban legyenek disztribútor partnereink, akik Chameleon eszközöket forgalmaznak és képesek átvenni azt a know how-t, amit mi kiépítettünk. Hosszú távon pedig azt a tematikát szeretnénk erősíteni, amiben országosan is vezetők vagyunk. A Chameleon ugyanis nem csak lakásokra, hanem komplett társasházakra kínál különféle automatizációkat, ezáltal teljes lakóparkok működését leszünk képesek felokosítani.